Tisztelt Érdeklődők, kedves Szülők és Gyerekek!
Az eseményről készült videó ITT érhető el. Fogadják szeretettel!
Iskolánk 2020. október 1-én tanári koncertet szervez, egybekötve különböző díjak átadásával.
A kialakult járványhelyzet miatt nincs lehetőségünk arra, hogy személyesen is találkozzunk ezen a kivételes alkalmon, de reményeink szerint minden érdeklődő követni tudja majd az est eseményeit az online közvetítés jóvoltából.
Ne feledjék tehát, hogy műsorunkat és a díjátadót követni tudják majd 2020. október 1-én Szentendre Város Hivatalos facebbok-oldalán valamint a Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészeti Iskola hivatalos facebook-oldalán. Mi úgy készülünk, hogy sokan leszünk!
Részletesen a programról:
Levente-díj:
A Levente Alapítványt azzal a céllal hozták létre Fű Levente tragikus balesetben elhunyt fiatal kürtös szülei, barátai és tanárai, hogy a Vujicsics Tihamér zeneiskolából – Levente egykori iskolájából – zenei pályán továbbtanulni szándékozó növendékeknek anyagi és erkölcsi támogatást nyújtsanak, s a tanulmányaik során adódó kiadások terheit enyhítsék.
2001-ben került átadásra az első Levente-díj. A díj készpénzből, a Vincze László papírmerítő mester által készített díszoklevélből, az Asszonyi Zsófia által adományozott bársony dísztokból és díszdobozból, valamint egy szárnyaló angyalt ábrázoló bronzéremből, Páljános Ervin alkotásából áll. A díjra pályázni lehet, azt egy évben csak egy tanuló kaphatja meg, aki sikeres felvételi vizsgát tett zeneművészeti szakgimnáziumba. A beadott pályázatok alapján a Levente-díjas személyéről a Levente Alapítvány Kuratóriuma dönt.
Oltai Adrienn-díj:
Az Oltai-díjat minden évben egy pedagógus kaphatja meg. Az Oltai Adrienn-díj a szentendrei zenetanítás érdekében kifejtett kimagasló teljesítményt ismeri el, egyben emléket állít az iskola alapító-igazgatójának. Az a felnőtt személy kaphatja meg, aki az elmúlt évben (időszakban) kiemelkedőt nyújtott a zeneiskolai oktatás fejlesztése, minőségének biztosítása területén. A díj B. Urbán Teréz és Borsódy László képzőművészek által készített kerámia emlékplakett. Alsó harmadában Szentendre belvárosának sziluettje látható, mely felett – a kép felső harmadában – a magyar népművészeti motívumokból jól ismert éneklő madár foglal helyet, énekével szimbolizálva a zeneművészetet.
Arany, Ezüst és Bronz Violinkulcs:
Iskolánk legmagasabb tanulói elismerése. A díj egyedileg készített, violinkulcsot ábrázoló ötvösmunka, a díj fokozatának megfelelő bevonattal, valamint merített papírra készített, violinkulcsot ábrázoló díszoklevél.
A díjat megkaphatja minden tanulói jogviszonyban lévő növendék, akit szaktanára javaslata alapján az Iskolatanács erre érdemesnek tart. Egy tanévben maximum kilenc Violinkulcs adható át.
Kiállításmegnyitó a grafika-festészet szakos tanulóink munkáiból
2019. szeptemberében három telephelyen indulhatott meg a grafika-festészet oktatás az iskola keretein belül, idén szeptemberben pedig újabb osztályokat indíthattunk két kiváló pedagógusunknak, Nagy Barbarának és Kaszai Krisztinának köszönhetően. A növendékeik legszebb munkáiból állítjuk össze a kiállításon megtekinthető alkotásokat, amelyeket egyelőre csak online tudnak megtekinteni, de a pandémiát követően reméljük, személyesen is megnézhetnek.
A díjátadók közben művésztanáraink nagyszerű előadását hallgathatják, láthatják: Demeniv Mihály harmonikaművész, Kádár Krisztina és Kovács Zsuzsanna fuvolaművészek, Forrai Judit zongoraművész, Dömény Krisztián citeraművész, Koller Dániel tamburaművész, Szalacsovis Sándor zongoraművész és Kulcsár Máté gitárművész közreműködésével.
Az esthez jó szórakozást kívánunk!