Kamarazene – Gitáregyüttes

      Kamarazene – Gitáregyüttes bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A gitáregyüttesben iskolánk klasszikus gitár tanulóinak van lehetősége megtapasztalni a közös muzsikálás örömét. Általában 4-5 évnyi hangszeres tudás birtokában jelentkeznek ide a diákok. Mivel év közben többnyire egyedül zenélnek, itt van lehetőségük az együtt zenélés felszabadító érzésének megtapasztalására. Műsorunkon a klasszikus zene gitárhoz kapcsolódó darabjain túl a latin muzsika, filmzenei és könnyűzenei feldolgozások is megszólalnak. Műsorunkat igyekszünk úgy kiválasztani, hogy minél inkább megfeleljen a tanulók ízlésének és összetételének is. A klasszikus darabok mellett ezért gyakran hallható tőlünk a (gitárhoz egyébként is közel álló) temperamentumos latin zenei világ, de a film- és könnyűzenei feldolgozások sem állnak távol tőlünk. Célunk, hogy a zenekari munka során az egymásra figyelés, a közös muzsikálás megtapasztalása oldott légkörben, jó hangulatban, de az igényes zeneiségre törekedve valósuljon meg. Szakmai fejlődésünket segíti a tágabb környezetünkkel kiépült szakmai kapcsolat, rendszeresen részt veszünk Gitárzenekari Fesztiválokon itthon és néha külföldön is. Koncertjeinken együtt lépünk fel a pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskolai gitárosaival, így alkotjuk közösen a Dunakanyar Gitáregyüttest.

Hallgassatok bele!