Együtteseink

Fülemüle Vonószenekar

Iskolánkban a vonószenekarnak már több évtizedes hagyománya van. Egy ilyen típusú együttes kinevelése hosszan tartó, időigényes feladat, amihez elengedhetetlen a vonós tanárok összehangolt és kitartó munkája.
A hetvenes évektől az iskola vonószenekara már komoly eredményeket tudott felmutatni. Nagy szerepe volt ebben Mezey Erikának, iskolánk egykori gordonka tanárának, aki nagy hittel és lelkesedéssel vezette a zenekart 1995-ig. Koncerteztek Svédországban, Finnországban, Olaszországban, Angliában és Ausztriában. Az egykori vonószenekar több tagja is a zenész pályát választotta élethivatásul, s néhányan ma már Magyarország vezető zenekaraiban muzsikálnak. Mezey Erikától Zakar Katalin vette át a karmesteri pálcát és folytatta a megkezdett munkát 1998-ig.
Fülemüle Vonószenekar néven 1999 óta működik az együttes Domoszlai Orsolya, iskolánk hegedű tanárának vezetésével. Az együttes célja, a pár éve már hangszerükön játszó ifjú vonósoknak, lehetőséget adni a zenekari játék megismerésére és gyakorlására.
Hagyományosan évente két nagyobb koncertet adnak, de gyakran szerepelnek a zeneiskola és a város más rendezvényein is. A teljesség igénye nélkül, néhány az emlékezetesebb fellépéseikből:

  • 2013-ban iskolánk megalapításának 50. évfordulójának tiszteletére a jubileumi rendezvényeink keretében a Vonószenekar bemutatta egykori növendékünk, Andorka Péter, az erre az alkalomra komponált zenekari művét Vujicsics 85 címmel.
  • 2016-ban a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színpadán az együttes közreműködött a Zenebona-Mesecsoda című interaktív zenés társasjátékban.
  • Már hagyománynak számít az áprilisi Filmzenekoncert megrendezése, amelyen a zenekari tagok által kedvelt filmek zenéit szólaltatják meg.
  • A Fülemüle Vonószenekar többször vendégszerepelt külföldön is, Mödlingben (Ausztria) és Tollóban (Olaszország), az ott működő zeneiskolák meghívására. Egy amerikai és egy finn zenekarral is volt alkalmuk közös koncertet adni Szentendrén.

Az együttes életében meghatározó jelentőséggel bírnak a nyári zenekari táborok is, ahol egy hét intenzív zenekari munka, kamarazenei próbák és egyéb zenei és csapatépítő foglakozás várja a fiatal muzsikusokat. Az eddigi táborok helyszínei: Köveskál, Szandavár, Ádánd, Erdőbénye.

2017 nyarán közös nyári tábort tartottak a kanadai Cricket Chamber Orchestra közreműködésével, melynek zárásaként nagysikerű koncertet adtak a Városháza dísztermében.
A Cricket Chamber Orchestra meghívására az együttes 2018 nyarán Kanadába látogat, ahol két hetes közös zenei táborban vesznek részt.

 

Manózenekar

Ez a kis zenekar a Fülemüle Vonószenekar előkészítő csoportjaként jött létre és biztosítja a nagy együttes utánpótlását. A kisebb létszámú együttesben egyedülálló lehetőség nyílik a kamarazene alapjainak megismerésére. Számos alkalommal tartottak már hangszerbemutatókat ezzel a formációval.



Fúvószenekar

Zenekarunk, a Papp Tibor által 1974-ben alapított Szentendrei Ifjúsági Fúvószenekar utóda, amelyet a ’80-as évek elején Regős Szabolcs, Korkos Szabolcs, Korkosné Szalai Erika, majd Kápolnai Jenő és Rozsosné Frank Katalin, azt követően pedig Féja Géza vezettek.  Az együttes 1987 óta számos rendezvényen, fesztiválon, külföldi turnén nyerte el a közönség tetszését. Jártak Bulgáriában, Svédországban, Csehországban, Belgiumban és Olaszországban. A zenekar 1991-ben megkapta a Magyar Fúvószenei Szövetség arany minősítését, valamint ugyanebben az évben Szentendre Város „Pro Urbe” díját is.

1997-2002 között a fúvószenekar önálló egyesületként folytatta sikeres munkáját, jelenleg pedig ismét a Vujicsics Tihamér AMI keretein belül működik. A fúvószenekar tantárgy a kötelezően-, és természetesen a szabadon választható tárgyak közé tartozik. A zenekar létszáma igazolja, hogy a fúvószenekar a diákok körében nem veszített népszerűségéből az elmúlt évek alatt. („zenekarba járni menő”)

Az együttes repertoár tekintetében első sorban a populáris irányt célozza meg. Kellemes, ismert zenékkel igyekszik a közönséget szórakoztatni szabadtéren és hangversenytermekben úgyszintén. Rendszeresen lépnek fel városi rendezvényeken, legyen az akár sörmajális, amelyen a talpalávalót szolgáltatják, vagy az adventi gyertyagyújtás, amelyen zenei aláfestéssel gondoskodnak annak meghitt hangulatáról.

2015-től a zenekart Czifra Gergely, az MH Altiszti Akadémia szólamvezetője irányítja.  Az Altiszti Akadémiával ápolt jó kapcsolatnak köszönhetően, 2017 júliusában a zenekari tagok egy katonai-fúvószenekari táborban tölthettek egy hetet, amelynek céljáról és sikeréről honlapunk események, velünk történt című fül alatt olvashatnak.

A Vujicsics Tihamér Fúvószenekar mindig tárt karokkal várja az érdeklődőket, a tagfelvétel nincs időponthoz kötve, akár tanév közben is lehet csatlakozni. Szeretettel várjuk azok jelentkezését, akik ütős vagy fúvós hangszeren játszanak!

 Czifra Gergely, zenekarvezető

Fúvószenekar

Fúvószenekar


Dunakanyar Gitáregyüttes

A gitár magányos hangszer – mondják gyakran, hiszen akkordikus jellegéből adódóan általában nincsen szüksége kísérő hangszerre. Ez az önállóság a pozitívumok mellett azzal is jár, hogy növendékeink ritkábban találkoznak más hangszeresekkel, többnyire egyedül játszanak, márpedig a társas muzsikálás az amatőr zenélés legszebb formája. Annak, hogy ezt növendékeink is átélhessék a legjobb formája a gitár-együttes. Ennek a zenélési formának a motiváló hatását jól mutatja, hogy sok növendékünk az egyéni hangszeres tanulmányok befejezése után is folytatja a zenekari muzsikálást.

Iskolánkban a gitárhoz kapcsolódó zenekari munka 2003-ban indult. Pár évvel később alakult ki, a ma is tartó kapcsolat a szentendrei és pomázi zeneiskola gitár-együttesei között, amit az is segít, hogy mindkét helyen Knyazoviczki Zoltán vezeti az együttesek munkáját. A két zenekar – év közben – külön készül, majd a fellépések előtti közös próbákkal válik teljessé az együtt zenélés.
Koncertműsorunkon vegyesen szerepelnek már eredetileg is gitár-együttesre írt művek valamint átiratok. A gitárhoz közel álló spanyol és latin dallamok mellett játszunk klasszikus műveket (reneszánsztól a kortárs zenéig), de jól illenek ehhez a felálláshoz a könnyű- illetve filmzenei feldolgozások is.

Az elmúlt évek alatt jó és szoros kapcsolatunk alakult ki a gödöllői Arpeggio gitárzenekarral, évente találkozunk közös koncerteken, de ugyanígy jó szakmai kapcsolatunk kezd kialakulni a budakalászi gitár-együttessel is. Külföldi kapcsolatok felé is nyitottak vagyunk, így fogadjuk most idén London Haringey kerületének gitárzenekarát.

Knyazoviczki Zoltán, zenekarvezető

Dunkanyar Gitáregyüttes

Dunkanyar Gitáregyüttes

Dunkanyar Gitáregyüttes